2018. január 14., vasárnap

Szilveszterre pogácsát, szendvics partyt !


Még ki sem józanodtunk az új év várás  mámorából   az ünnepi evés-ivásból s máris  újabb újévet köszönthetünk.
Igen nem tévedés! Nem pótszilveszterezünk,élesben  ünneplünk megint.
Szerbiában  január 13.-ról 14.-re virradó  éjszaka jön el 2018.
Bár  a lakosság nagy része   megünnepelte    már január 1.- n az új év beköszöntét,a  pravoszláv kalendár szerint ennek  csak most jött el az ideje, tehát  ismétlés a hétvégén, újból  újév várás   ünnepi koccintás, jókívánságok .
A vendéglátó helyek  városszerte  hirdetik a    "docek " ( újév várás) elnevezésű programjaikat,  étellel,  itallal,  zenével feldíszített környezettel  várják  a vendégeket. Lesz majd  petárdázás  is sajnos és  tüzijáták is jószerivel.
Mi   a visszafogottabb ünneplés hívei vagyunk nálunk  szűk baráti társaságban  finom falatok mellett érkezik másodjára is 2018.

A malac sült, pezsgőskáposzta, korhelyleves lencse menüsor már foglalt,  az  nálunk  a  szilveszteri -újévi étrendben szerepel.
Mivel már  túl vagyunk egy  karácsonyi és újévi   nagy  lakomán sőt a második( szerb )  karácsonyi  étkezések is véget értek erre az alkalomra már  a  könnyedebb,  egyszerűbb ételeket szeretném felsorakoztatni.


szendvics


Szendvics - partyra gondoltam  az idén.


szendvics

  • tepertő krém 
  • füstöltsonkakrém
szendvics

  • hummus

szendvics

  • rokfort krém
  •  2017  nyarán eltett marinált  csípőspaprika olívaolajban (sk.  rozmaring & ibolya)   2017  nyarán eltett aszalt paradicsom olívaolajban ( sk. Rozmaring & ibolya)
  • olajbogyó
  •  2017. ősszel eletett kézműves  savanyúság ( sk. Rozmaring & ibolya)
  • gyümölcs saláta (  2017. nyarán eltett rumtopffal  feldobva)
  • házi  frissen sült  kenyerek

szendvics





zsályás túrós pogácsa
zsályás túrós




sajtos  juhtúrós pogácsa
Sajtos juhtúrós



soproni babos  pogácsa
babos pogácsa





Lehet még  hoz valaki   sós pitét is, éhen  nem maradunk az biztos.

Ha tetszett a bejegyzés, recept, készítsd el te is, írd meg a véleményed, csatlakozz a rendszeres olvasókhoz,kövesd a Rozmaring & ibolya Facebook oldalát is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...