2015. július 19., vasárnap

Ringló lekvár karamellesen, rozmaringosan és fahéjasan


Hihetetlenül finom savanykás, üde  és csodás színű lekvár lesz  a ringlóból tetszés szerint fűszerezve tehetjük még különlegesebbé.




Apró szemű ringló van  kertünkben a kerítés mentén, három fa is, sárga és  lila is.





.
Csodás az illatuk, tavasszal amikor virágzik a  fa belengi az egész kertet. Szép, a virágja  mint  többi  csonthájasé, fehérek.Mikor az első rügyek megjelennek minden évben  néhány ágat beviszek  a  lakásba így csempészve kora tavaszt az otthonunkba.Egyszerűen jó ránézni....






A ringló egészen közel került hozzánk, egyik  ringló fán van macskaház amit  a gyerekeink építettek, festettek, dekoráltak.
Ide érkeznek  tavaszonta  a" cica gyerekek" akiket kíváncsian várunk, amint megszületnek a mi gyerekeink  lelkesen másznak a fára be-be kukucskálva "babanézőbe".








Valahogy mégis méltatlanul mellőzött  ez  fa és gyümölcse ....




Pedig remek dolgokat lehet(ne) csinálni belőle.
Néhány éve amikor először  akartam készíteni dzsemet a ringlónkból szinte mindenki elcsodálkozott, értetlenkedve nézett rám.   Aztán mégis én győztem, sikerült rávenni a férjem szedjünk egy kosárnyi  ringlót. Emlékszem a sárgából  lekvárt, dzsemet készítettem,   nagy meglepetésre mindenkinek ízlett.
Ajándékba is adtam belőle és  egy üvegnyit. Emlékezetes, kedves történet kerekedett belőle a család gyermeke  ( 5-6 éves  lehetett a fiúcska) az egészet eltüntette egy nap alatt, egyedül, annyira ízlett neki.
Eleinte " natúr"  lekvárokat gyártottam, azóta   gyakran fűszerezem is legtöbbször fahéjjal, de  rozmaring  vagy   levendula  ( ezek vannak  a kertben ) is  gyakran kerül bele.




Készítek levest is ringlóból ami különlegességnek számit, hiszen   a gyümölcsökből nem készítenek  levest,  különösen nem ismert és elfogadott a  hideg leves errefelé. Elfogyott,  nevetve emlegetik egy-egy találkozáskor  barátaink akik annak idején bátran( elsőként) megkóstolták  a különc magyar konyha efféle remekeit, mert természetesen amit készítek azt mindig a magyar konyhával azonosítják napjainkig.

Vannak évek amikor   nem jó termés, ilyenkor  nem jut befőzésre sem,  egyik éven  a szomszéd  az egész termést   elajándékozta   pálinka lett belőle  ..

Az  idén rengeteg gyümölcsöt termett,   lesz  bőven lekvár is belőle  az első  két(  próba ) üveg már  el is készült,  karamellesen  ( minimális  cukorral)rozmaringgal ,illetve fahéjjal.
Kellemesen pikáns,  savanykás üdítő íze  a nyári reggelikhez  pont illik.




Van úgy, hogy pár szem sárgabarack is kerül bele így  vegyes  lesz a lekvár, de  igazából  ringló dominál mindig.

Hozzávalók: 1 kg gyümölcshöz:


  •  1 kg   Ringló
  • 100 g cukor
  • 1 ágacska friss rozmaring vagy 2 g fahéj
  •  kávéskanál szilvapálinka




Elkészítése  hasonló módon történik, mintha bármilyen más lekvárt készítenénk:
Ha karamelleset készítek  a lábosba kb. ujjnyi cukrot teszek és melegítem, felolvasztom meghintem fűszerrel ( rozmaring levélkék,vagy fahéj) s hagyom, hogy karamellizálódjon, ha már szép  a színe hozzáadom   a megmosott  ringlót.
Egyébként a megmosott  ringlót  meghintem  cukorral, morzsolt rozmaringgal vagy fahéjjal és  felfőzöm, fakanállal kevergetem míg nem sűrűsödik, amire szétesik  a ringló  elválik a magtól. Érezhetően nehezebb kevergetni ahogy sűrűsödik a lekvár ahogy készül. Igen, kimagozni értelmetlen  sőt lehetetlen, így utólag kell a magokat eltávolítani. mennyiségtől függően kihalászni a   kész lekvárból vagy  átpasszírozni  szűrőn  ez utóbbi esetben  simább  homogén lekvárt kapunk.míg ha  darabosabbat szeretnénk akkor  kanállal szedegessük ki  a magokat  ám ez bele telik egy kis   időbe.
A kimagozott  lekvárt forrón  üvegekbe  szedjük,pár csepp szilvapálinkával "lezárjuk",így akadályozva meg az  esetleges elromlást,majd hirtelen mozdulattal lezárás után fejtetőre állítjuk  pár percre így  a keletkezett vákummal tartósítjuk és hűtőtáskában  hagyjuk  kihűlni. Az  üvegeket címkézés után   felhasználásig  tartsuk  sötét helyen, hogy sokáig megőrizzék szép színüket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...