2014. július 3., csütörtök

Magyarország Cukormentes Tortája 2014- ben

"Az egészséges táplálkozás kedvéért nem  kell lemondanunk az ízek élvezetéről !"






E három torta  közül az egyik  lesz 2014.-ben  Magyarország cukormentes tortája.

A beérkezett  pályamunkák között elsősorban   a bogyós gyümölcsök ízei dominálnak.A zsűri több túróval készült  tortát is kóstolt,de  pályáztak csokoládés,levendulás és bazsalikomos ízűvel is.
Az előző évekhez  képest bátrabban   használták a  fűszereket a cukrászmesterek.
A döntőbe három ötletes és finom édesség jutott a Bazsalikomos csipkebogyó,a
Csokis kaland és a  Döbleces almás.



Még nem tudni   melyikre esett a  szakmai zsűri választása, de  a nyár vége felé  augusztus  20.-ra kiderül és   az idén  is mint minden évben az ünnep napján  a  budapesti Duna parton megkóstolhatjuk a győztes tortát.


A "Magyarország Cukormenets  Tortája" versenyt az Egy Csepp Figyelem  Alapítvány  hirdette meg ,immáron 3 éve azt  a célt kitűzve ,hogy  a cukrászok mellett  a nagyközönségnek is megmutassa,hogy lehetséges fehérliszt és cukor nélkül is mennyei  édességeket készíteni.
Így   a kiegyensúlyozott táplálkozás része lehet  az édességfogyasztás.

Mautner  Zsófi  a zsűri elnöke elégedett volt az idei  versennyel:
"A Bazsalikomos  csipkebogyó pikáns és fanyar ízei a bazsalikomnak köszönhetően a Döblencei almás meglepetése a tökmaggal és a a Csokis kaland klasszikussága tetszett.
Az idei verseny esztétikusabb volt és  ízletesebb tortákat   kóstolhattunk az előző évekhez képest."




A verseny szakmai  partnere MDOSZ képviseletében  Szűcs  Zsuzsanna  kiegészítette ezt azzal ,hogy  a olyan édességekkel  találkozhattunk ,amelyek bebizonyították, hogy az egészséges táplálkozás kedvéért nem kell lemondanunk az ízek élvezetéről.




Pataki János cukrász mester kiemelte,hogy  üdítő meglepetésére az idén ."Három év távlatából                     idén karakteresebbek az ízek,de még mindig azt gondolom, hogy a bátrabban   csökkenthetik a   cukrot helyetttesítő  hozzávalókat a  kollegák"




Volt olyan  vélemény is a  zsűri részéről, mely  azt hangsúlyozta  a  csokoládé hiányzik  a  legjobban a cukorbetegeknek.

Kíváncsian  várjuk a  végeredményt   és természetesen   a győztes torta receptjét is, ami természeten nyilvános, lesz így a vállalkozó amatőrök, háziasszonyok  is elkészíthetik majd,  de  az ország számos cukrászdájában is  kapható lesz augusztus végétől.

A cukormentes torta  nemcsak cukorbetegnek  ajánlott.
Ha nem tartozunk a  betegek táborába akkor i s szenteljünk figyelmet a cukor fogyasztásunkra  mérsékeljük  a mennyiséget   a gyümölcsök édessége sok esetben   pótolja  a hozzáadott cukrot és ízletes finom  süteményt készíthetünk   ily módon is   .
Példákat e blogban is találhatunk  a  cukor elhagyására mely nem feltétlen jár a  minőség  romlásával az megy élvezhetőség rovására.



A fenti információkat az   Egy Csepp Figyelem  Alapítvány bocsátotta  a rendelkezésünkre  .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...